#Tarlós István


Tarlós: civilek kérték a Moszkva tér átnevezését
 

Tarlós: civilek kérték a Moszkva tér átnevezését

A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön közölte: a Fővárosi Közgyűlés nem egy szélsőjobboldali párt kezdeményezésére nevezte vissza a Moszkva teret Széll Kálmán térré, hanem az ott lakók, civil szervezetek kérését teljesítette.

MTI MTI


2014-ig dugódíj nélkül autózhatunk
 

2014-ig dugódíj nélkül autózhatunk

Tarlós István szerint csak 2013 végén, 2014 elején várható a dugódíj bevezetése Budapesten, mivel meg kell teremteni a most még hiányzó feltételeket. A főpolgármester ugyanakkor továbbra is szükségesnek tartja a bevezetését.

MTI MTI





Ugrott a fonódó villamoshálózat és a 4-es metró második szakasza
 

Ugrott a fonódó villamoshálózat és a 4-es metró második szakasza

A főváros várhatóan napokon belül visszalép a budai fonódó villamoshálózat megvalósításától, mivel a II. kerület máig nem adta ki a beruházáshoz szükséges engedélyt – közölte csütörtökön Tarlós István a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének vendégeként. Az MGyOSZ rendezvényén a főpolgármester a Budapest előtt álló kihívásokról beszélt. Kijelentette: akár büntetés árán is támogatná a magyar beruházókat a külföldiek ellenében.

hvg.hu hvg.hu




Tarlós: a felvonulás minden népirtás ellen tiltakozik
 

Tarlós: a felvonulás minden népirtás ellen tiltakozik

Az Élet Menete az élet és egymás tiszteletére emlékeztet - hangoztatta a vasárnap esti budapesti felvonulás indulása előtt Tarlós István az erzsébetvárosi Klauzál téren mondott beszédében; a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kötődő eseményen a főpolgármester kiemelte: a fáklyás felvonulás tiltakozik minden népirtás, így az ellen a népirtás ellen is, amely 1944-ben "mindannyiunk szégyenére megtörtént", s ezt "elvitatni nem lehet, de nem is szabad".

MTI MTI

Blikk: mégsem a Ferenc körútnál lesz az Elvis tér
 

Blikk: mégsem a Ferenc körútnál lesz az Elvis tér

Százszámra kell kicserélni a buszok, villamosok tábláit, a 2-es és 3-as metróban pedig egyedileg legyártott feliratokat kell kitenni – a Ferenc körút helyére a Corvin negyed kerül, a Moszkva teret a Széll Kálmán tér váltja fel.

Blikk Blikk

Megállapodott a Sziget fesztivál és a főváros
 

Megállapodott a Sziget fesztivál és a főváros

Aláírható a főváros és a Sziget (Kulturális Menedzser Iroda) Kft. közötti megállapodás a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében. Ez azt jelenti, hogy augusztusban várhatóan ismét megtartják a fesztivált.

MTI MTI



Mi tegyünk, ha megváltoztatják az utcánk nevét?
 

Mi tegyünk, ha megváltoztatják az utcánk nevét?

Másfél tucat budapesti közterület nevének megváltoztatását tervezi Tarlós István főpolgármester. Az érintett lakók lakcímkártyájának vagy régi személyi igazolványának cseréjét térítésmentesen hajtják ugyan végre az ígéret szerint, ennél azonban több teendőre lehet számítani az utcák, terek átkeresztelése miatt.

hvg.hu hvg.hu

Tarlós Istvánhoz fordul a CET beruházója
 

Tarlós Istvánhoz fordul a CET beruházója

A Porto Investment azt kéri, hogy ne fogadják el a közgyűlés szerdai ülésén azt az előterjesztést, amely szerint szükségessé válhat a bankgaranciaként befizetett, de óvadékként kezelt 3,9 millió euró felhasználása a szerződésszegésből eredő károk enyhítésére.

MTI MTI